Egyéb 
No Comments Mit leltem?
Poros fadarab, te! A sok lim-lom közt
Te, aki megéltél már megannyi őszt?
Életed az ének, életed a dal,
Minden dallamod más-más kórszakról vall.
Muzsikáltál csendben, csak úgy magadban,
Mesélted, hogy élt a nemzet boldogan.
Voltak idők, mikor vezetted néped,
Messiásként kerested a Szent Földet.
A csatákban elöl jártál, legelöl,
Jól tudtad, hogy téged semmi meg nem öl,
Egy egész ország táplál és vigyáz rád.
Te látod a múltat és érted a mát,
Odafenn szárnyalsz, mi csak járunk alant.
Megismerlek, tudom, hogy te vagy a Lant.
Remegő testtel a kezembe veszlek,
Egy ócska ruhával tisztítalak meg.
Várok, mint a mesebeli Aladdin,
Hátha a lámpásból előjön a dzsinn.
A vágyamat siker nem koronázza,
Erőtlen belecsapok a húrodba.
A rekedtes hangod megrémít engem,
Eltűnt a szépség, hol a régi hangnem?
Mint egy öregúr, oly csúnyán krahácsolsz,
Egykori ifjú csengésed mára torz
nyikorgás, édes többszólamúságod
Érhetetlenül búgóvá hanyatlott.
Talán tévedtem. Nem az vagy, ki voltál.
Új otthonra leltél a sok lim-lomnál.
Leporolt fadarab, te! Most itt hagylak
Egyedül, legyen sírod a Padlás-lak.
Szomorú szívvel utolsót pendítek
húrodon és szemembe könnyen gyűlnek,
amint…, de hiszen te nem együtt sírsz
úgy, ahogy senki más nem, csak is te bírsz.
Átalakul az egész padlásszoba,
Ami történik, az maga a csoda.
Sírni kezd az ajtó, sír a sok cserép
Sír már az ágy is, sír a polcon a kép,
Üvölt a lámpa, bőg a lim, bőg a lom,
Rázendített a vakolat a falon,
Sír a por, a gond, a nevetés, minden,
De legjobban az én fáradt lelkem.
Könny áztatta fadarab, te! Édes Lant,
Tokodban ma végre új élet fogant.
Más a stílus és mások a hangjegyek,
De ha engeded, hogy pengetőd legyek,
Visszatérünk együtt a régi útra,
Hogy újra szóljon a megszokott nóta.