Egyéb 
No Comments Húsz
Ennyi volt, véget ért egy korszak,
Tudom, hogy hiányolni foglak
Még és lehet, sírva emlékszem
Rád, ha elgyengülök egészen,
Amikor már nem lesz több álmom,
Végleg elhagy optimizmusom,
A világot, mint báb figyelem,
A szíven többé a szerelem
Húrjain nem játszik, csak dobog.
Méreg az idő, halálra ok,
Átok a kor, ami velem jár,
Mely, ha itt az óra kipipál.
És akkor annyi lesz, nincs tovább,
Földben leszek ízes féreg táp.
Legalább okos állat pusztít,
Nem nézi az a test tetteit,
Nem érdekli neve és rangja,
A pénzest is gond nélkül falja.
Mit bánom én, hogy testem elenyész,
A föld alatt egy fej, láb és kéz
Marad, neked adom mind, féreg,
Bölcs vagy, előtted egyenlőek
az emberek, mint Isten előtt.
Legyen hát áldott szent etetőd!
Legyünk mind egyenlők, szép lenne,
Sok ember álma teljesülne,
De nem leszünk azok, s így van jól,
Mást-mást kaptunk az alkotótól,
Melyet ki-ki maga használ fel
(avagy nem, s él, mint átlagember).
Bizony ám, mindenki egyedi,
Mindenki mestere világi
Hívságok közül egynek, netán
Többnek egyszerre, de ez ritkán
fordul elő, ezer évben egy,
s rajta jelként ott a zsenijegy.
Nos ez van zseni én nem vagyok,
S átlagember lenni nem fogok.
Célom hát megtalálni miben
Mester lehetek. Már keresem
Egy ideje és talán most, most
Ráleltem, de előre biztost
nem mondok, én is tévedhetek.
Egyáltalán hogy ismerem meg
A helyes utat, mi jó felé
Vezet, s nem kerülök-e mellé,
Annak ’aki akart, de nem tett,
Aki volt húsz, de csak halott lett’?